Egy nagyobb duguláselhárító cég ismérvei

Magyarországon és azon belül is a fővárosban rengeteg duguláselhárítással foglalkozó szakember tevékenykedik. Sokan magánvállalkozóként próbálnak érvényesülni, de természetesen akadnak nagyobb cégek is, akik gépjárműflottával is rendelkeznek (és nagyon valószínű, hogy flottakövetési szolgáltatást is rendeltek a járművekbe). Az ilyen nagyobb cégek jellemzően jobban felkészültek, olyan szerszámokkal és gépekkel is rendelkeznek, melyek nem mindig találhatóak meg a magánvállalkozóknál, de természetesen ennek ára van, így általában többet is kérnek ugyan azért a munkáért, mivel valamilyen módon fedezni kell a pluszköltségeket.

Nagyobb duguláselhárítással foglalkozó cég

Miért érdemes egy nagyobb céget választani?

Mivel általában flottával is rendelkeznek ezek a cégek, így a gyors kiszállás szinte alapelvárás és ezt a legtöbben teljesíteni is tudják. Gyakran SOS szolgáltatás is igénybe vehető, amikor is pár órán belül már a kívánt helyen is van a szakember. A legtöbb nagyobb cég garanciát is vállal a munkára, ami általában egy hónap. Ez a magánvállalkozóknál a legtöbb esetben elmarad.

Milyen szolgáltatásokat vállal egy duguláselhárítással foglalkozó cég?

Természetesen a legtöbbet kért szolgáltatás a duguláselhárítás, de azért más problémákat is megtudnak oldani a nagyobb cégek. Ilyen munka például a gyökértelenítés, ami gyakori probléma szokott lenni, főleg az öregebb házaknál, ahol a közelben több fa, vagy bokor található. A csőtörés kiderítése is fontos feladat, mivel meghatározásával jelentősen csökkenthető a kár és a felbontandó terület mértéke. Ezt a szolgáltatást természetesen csak kamerával lehet megtenni, mely sok magánvállalkozónál nincsen meg.

Ezek lettek volna a nagyobb duguláselhárítással foglalkozó cégek ismérvei és általános vállalt szolgáltatásai.